Lógás
2009.11.29. 08:10
Lógás
Valakinek az iskola is játék, már a középfokú intézményben is. Pedig egy-egy óra elhalasztásáért nem csak téged vesznek elő, hanem a tanárt is. Lógni felesleges a tanórákról, a rövidebbet úgyis a diák húzza mindig!
Nem akarok suliba járni!
Lehet, hogy van jobb dolgod is az iskolánál. Hiszen ki szeret naponta 6-7 vagy akár 8-9 órát is a padban üldögélni? Elmegy a délelőtt, elmegy a délután, és igen, valóban fárasztó egy nap volt, de még nem is tanultál, és másnap kezdődik minden elölről. De az akkor sem megoldás, ha napokat, vagy akár heteket is ellógsz az iskolából. Ez nem csak neked kellemetlen, hanem a pótolnivalód is sok lesz. Ez pedig érettségi előtt igazán kellemetlen lehet! Sőt, ha a hiányzásod meghalad egy bizonyos mennyiséget, akkor nagyon kemény esetben a tanár visszatapsolhat, vagy pedig nem vagy lezárható egy-egy tárgyból, így köteles vagy osztályozó vizsgát tenned az adott tárgy(ak)ból. Ha ezt nem teszed meg, akkor automatikusan megbuktál, olyan, mintha egész évben semmit sem csináltál volna. Már pedig, nem lenne célszerű megbukni egy ilyen kis butaság miatt, amikor a tudásod nem ezt tükrözi, hogyha egy kicsit megerőlteted magad.
Szigorúbb szabályok
Jobb helyeken már az első ellógott óra után értesítik a diákok szüleit. Valahol pedig csak akkor kapják fel a fejüket a szülők, amikor a csemetéjük első fegyelmi tárgyalására kapnak beutalót. Ilyenkor pedig már nagy baj van. Általában az első fegyelmi tárgyalás 15 igazolatlan óra után kopogtat mindenki ajtaján. Egy fegyelmi tárgyalásra sokan legyintenek, de ha nagyon felelőtlenül cselekszünk és beszélünk ebben az amúgyis veszélyeztetett időszakban, akkor valószínű, hogy a tantestület elintézi, hogy az iskolában ne legyen helyünk. Persze 18 éves kor alatt ez nem probléma. Na de ha betöltötted a 18. életévedet, nem kötelesek sehová sem felvenni téged, ha kicsapnak, akkor kicsapnak. Már pedig, ha nem érettségiztél még le, mert év vesztes vagy, nagy hátránnyal indulhatsz ebben az amúgy is nagy követelményeket felállító társadalomban. Kell ennél több, hogy még egyszer átgondold, hogy jobb az iskolapadban ülni, vagy csak ténferegni? Ne feledd, idővel úgyis rájönnél, hogy hülyeséget csináltál, miért fáradnál hát kétszer az iskolával, amikor csak egyszer kellene tényleg odaraknod magad és csinálni szinte az egyetlenegy kötelességedet?
Miért nem éri meg lógni?
Lássuk hát röviden, hogy miért is nem éri meg lógni.
- lemaradsz a tananyaggal, és nem csináltál semmi értelmeset
- idővel ezért a szüleidet is elővehetik, ráadásul úgy, hogy ők nem is csináltak semmi rosszat, mégis őket teszik majd felelőssé
- ha nagyon a tanári kar bögyében vagy, akkor másik iskola után is nézhetsz magadnak
- egy bizonyos számú óramennyiség után osztályozó vizsgát kell tegyél az egész éves tananyagból az érintett tantárgyakból
Persze mindig az a legjobb, ami tiltott. Épp ezért sem tiltható meg teljesen az iskolai órák alól való lógás. De ha lógsz is, azt se sokszor tedd, és ügyelj arra, hogy mindig legyen igazolásod, ami szülő által aláírt orvosi igazolás, vagy pedig egyszerű szülői igazolás. Egy-egy alkalommal ki lehet próbálni, milyen is lógni, mert az embert úgyis hajtja a kíváncsiság, de be kell ismernie az embernek, nem ez a legjövedelmezőbb cselekedet!
|