Pihentető alvás
2011.01.11. 07:28
Pihentető alvás
Nem tudod kipihenni magad, hiába alszol szerinted bőségesen? Igyekszel aludni, sőt alszol is, de olykor felriadsz, és reggelente úgy érzed nem sokat aludtál. Nos, akkor nem is alszol igazán mélyen, így az agyad nem tud kikapcsolni teljesen, és ennek a következményeképp, persze, hogy reggelente nem érzed magad jól, sőt! Ha eleged van az ilyen próbálkozásokból akkor azért, vagy ha pihentetőbb alvást szeretnél, akkor azért érdemes elolvasnod ezt a cikket!
![](//onlyforyou.gportal.hu/portal/onlyforyou/image/gallery/1275193503_16.jpg)
Túl sok alvás
Egy idő után az alvás nem pihentető a célszemély számára. Persze a napi minimumnak a 7-8 óra tekinthető, ami egészségesnek számít az pedig 8-9 óra. A 12 óra alvás már túlzásnak mondható!
Délutáni alvás
Ha délután alszol, akkor éjjel biztos, hogy nem fogsz időben lefeküdni, ámde a fáradtság nyomai láthatóak lesznek rajtad! Hogyha mégis pihenésre adnád a fejed, akkor 1 óránál többet ne pihenj, hiszen ezzel meg is bolygathatod a biológiai órádat!
Lefekvés előtti teendők
Sport
Ha túl lanyha életmódot élsz, akkor a nap végén, még a fürdés és az esti készülődések előtt érdemes egy kicsit mozognod. Ne megerőltető dolgokra gondolj! Fél óra séta, vagy egy kis mozgás a TV előtt valamilyen kazettára is megteszi a szükséges szolgálatot!
Fürdés
Érdemes meleg vizes fürdőt venned lefekvés előtt! Kitágítja az ereket, ezáltal elálmosodsz! Ha ez sem segít, kipróbálhatod a babafürdetőket is, ezekben különleges illatanyagok vannak, amelyek segítenek a szervezetet mély álomba ringatni! Ilyen például a levendula illattal ellátott Johnson’s fürdető!
Illatok
A levendula és az ylang-ylang nyugtató hatását a hálószobádba is bevarázsolhatod. Ha van füstölőd, vagy illóolajod, akkor használd ezeket az illatokat! Viszont túlzásokba ne ess!
![](//onlyforyou.gportal.hu/portal/onlyforyou/image/gallery/1294727541_74.jpg)
Hőmérséklet
A szobában uralkodó túl magas hőmérséklet sem tesz jót az elalvás körülményeinek. A hőmérsékletet célszerű 20-21 celsius foknál tartani, mert a túl meleg kényelmetlen lehet később!
Ágy
Az ágyneműd érdemes felrázni, és a szobában is szellőztess mindennap! Ha a kényelmes alváshoz megteremted a kellékeket, akkor az éjszaka is jobban fog telni! Persze nem kell tárva-nyitva lennie az ablakodnak mindig, elég, ha 5 percig hagyod azt, hogy a friss levegő beáramoljon a szobádba. A párnákat rázd fel, hogy kellően puhák legyenek az alváshoz, a takaróddal egyaránt!
Tükör
Sok lány szobájában található valamilyen tükör. A feng-shui szerint, ha az ággyal szemben található ez, akkor az rossz alvást eredményez, rossz álmokkal tarkítva is, akár. Így, ha van mód rá, akkor keress valamilyen más helyet a tükrödnek, ugyanis ez is okozhatja a rossz alvás problémáját. Sokan gondolhatják, hogy ez a szemlélet csak a babonás emberek számára lehet sokatmondó, pedig jó páran kipróbálva ezt a módot, vissza sem óhajtják a hálószobába vinni a tükrüket. Egy próbát minden esetre megér, hogyha már semmi más sem használ!
|