Amikor sokadszorra csal meg...
2010.12.29. 08:26
Amikor sokadszorra csal meg…
Több éves kapcsolatok, sok-sok irigykedő szempár. És mégis, talán nem is irigylésre méltó az említett kapcsolat? Sőt, maga a pokol?
A megcsalás sokak szerint a legnagyobb hiba egy kapcsolatban. Még a kisebb hazugságokat is felül múlja, holott 1-1 illető igazán gerincesen odaáll a kedves elé, hogy elmondja, bizony hűtlenkedett. Ez nem mindig elég. De ott van a másik véglet is, ahol még a sajnálom szó is ritkán hangzik el, és a megcsalt fél már-már természetesnek veszi ezt. Pedig nem szabadna ebbe beletörődni semmiképpen sem!

Hányadik alkalom?
Még az első alkalomkor is sokan kiakadnak és csak bizonyos feltételek mellett képesek a másikkal továbbra is együtt maradni. Bízva abban, hogy ez volt az első és utolsó sötét folt a másik fél részéről. Van akinek ez segít abban, hogy rájöjjön, hogy a másik mennyire fontos az ő számára. Ám valaki alá a megbocsátás csak adja a lovat. Ha pedig másodszorra is megtörténik a baj, akkor már nem a megbocsátáson kellene gondolkodnia a sértett félnek, hanem azon, hogy hogyan is tehetné ki a szűrét a másiknak. Erre azonban nem mindenki képes. Sőt, meglepve tapasztalhatjuk, hogy szép, csinos, okos embereknek, olyan párjuk van, akiről lerí az, hogy ennél az illetőnél sokkal jobbat érdemel a másik fél.
A sokadik alkalomba vagy beletörődik a másik fél, vagy pedig nyalogatva a sebeit panaszkodik. Mindkét hozzáállás egyenrangúan rossz, mert a legegyszerűbb egy ilyen helyzetben az lenne, ha a másik féltől elválnának útjaink. Lássuk a kifogásokat!
„Olyan nehéz szakítani!”
Senki sem mondta, hogy könnyű lesz. De itt van egy újabb tény: Megcsalni pedig könnyű! Ha a sokadik alkalomról van szó, akkor már valószínűleg ösztönösen jön a dolog neki. Te pedig újra rosszul érzed magad, és mindenki szánakozik rajtad.
„De én annyira szeretem!”
Lehet, hogy Te még szereted őt, de elképzelhető, hogy ő már nem érez így irántad. Hiszen felnőttként, vagy majdnem felnőttként kellene egy kialakulóban lévő önfegyelmének lennie a másiknak. Ha szeretne, valószínű, hogy az első alkalom után tanult volna az esetből és sokkal jobban vigyázna a kapcsolatotokra.
„Rosszabb egyedül”
Az, hogy vele maradsz, nem feltétlenül egy jó döntés. És az sem szól örökre, hogy a szakítás után egyedül leszel. De ha esélyt sem adsz másoknak, és csak a megszokott rossz mellett tartasz ki, akkor pláne, hogy többé nem igazán leszel igazán boldog. Hiszen kinek lenne kedve azon idegeskedni, hogy mi lesz a másik következő húzása?

„Már úgyis mindegy, ő ilyen és kész”
Az, hogy Te elfogadod őt, nagyon is szép dolog. De ha ez a dolog már a te önértékelésed rovására megy, és már fel sem háborodsz, hanem beletörődsz a tetteibe, az már több mint szégyen Rád nézve! Nem kötelező eltűrnöd semmit sem, és valószínűleg Te sem érdemled meg ezt a viselkedésfajtát. Lehet azzal takarózni, hogy ilyen korban nem kell annyira komolyan venni az ilyen tizenévesek kapcsolatát, mégis, azért a minimális tisztelet kijár neked is! A dolog másik véglete az, hogyha a kapcsolatotok komolynak van beállítva mások számára, és ennek ellenére a másik fél viselkedése nem ezt tükrözi.
Persze a megcsalt feleket legtöbbször áldozatokként tartják számon és sajnálják őket, vagy nevetnek rajtuk, hogy nem képesek tenni bármit is a jobb helyzet érdekében, vagy csak egyszerűen nem tudnak kiállni magukért. Valamilyen szinten igazuk van az ítélkezőknek, hiszen a másik elfogadása nem ott kezdődik, ahol az elfogadó mindenképp sérül és a helyzet nem éppen társadalmilag elfogadott.
Szakítás után mi legyen?
Ha váratlanul éri majd a megcsaló felet a szakítás, valószínű hogy próbál küzdeni érted. Mégsem szabad ellágyulnod, hiszen ha nem egyszer történt meg a dolog, akkor jobb, ha egyáltalán félreveted a megbocsátás gondolatát is! Te is értékes ember vagy, jogod van egy olyan kapcsolathoz, ahol nem tudatosan bánt a másik- ez az, amit elsősorban meg kell értetni a megcsalt féllel. Hiszen, még ha 1 alkalommal is csalnak meg minket, csorbul az önbizalmunk, több alkalom után pedig szinte természetes, hogy a megcsalt fél nem is igazán értékeli magát reálisan, hanem inkább minden pesszimizmusba fordul át.
|